"Örökké szoríts, örökké fájjon, Örökké lássalak, ne érjél máshoz. Örökkön örökké érezzem hatalmad, Elveszíteni soha nem akarlak."

"A változás varázsa Csak mennek a napok, S, Te nem vagy itt velem, Pedig annyira, annyira Kellenél nekem! Talán nem is sejted Mennyire megváltozott minden, Más szemmel látom a világot, És ezt Neked köszönhetem. Tudnál-e szeretni? Lehetnék a kedvesed? Mennyi a kérdés, És a válasz Benned van, Ne siesd el kérlek, Fontold meg nyugodtan. S ha úgy érzed, Valamit el kell mondanod, Csak nézz a szemembe, Én majd mindent tudni fogok. Mert elég egy pillantásod Hogy megértsem, Lobog még a Láng, Vagy meghalt egészen..."

"A szerelem? A szerelem olyan, mint Egy édes álom. Mely, ha fölébred, Áttör minden gáton. S ha egyszer fölébredt, Megállítani nem lehet. Utolér majd mindenkit, S összetör szíveket. De ha a szerelem, Viszonzásra talál. Akkor az a pár, Biztos felhõkbe száll. Attól kezdve kettejüknek, Boldog lesz élete. Meg nem bántják egymást, S ez csak a kezdete."

"Mondd, vannak-e álmaid? Hisz csak magad vagy. Mondd, álmodsz-e még, S mondd, ott is kék az ég? Az ég, mely itt oly tisztán ragyog, Mint két szemed fénye, ha hagyod. S mondd, a tó ott milyen színû, Az elsõ csókod milyen ízû? Tudod mit? Ne mondj semmit. Csak egy szót, mást semmit. Hogy Szeretlek! - ennyit. Egyszer majd én is elmegyek, Lelkemet, akkor átadom Tenéked. A vihar kinn üvöltve tombol, Te már ébredsz, de én továbbálmodom."

"Mit mondhatnék neked te madárka? A félelem nem enged hahotázva. Azt hiszed, bátor vagyok? Bár lehetnék. Szerelmemért mindent megtennék. A Félelem erõs, s én gyenge, Hiába vágyom társra epedve. Azt hiszed, erõs vagyok? Az akarok lenni! Érted szívem fogom tûzbe tenni."

"A hajnali holdfényben, Egy angyal szállt le elém. S varázslatos léptekkel, Közeledett felém. Te voltál az s hajad, Hullámzott a szélben. Szépségednek párja, Nincsen földön égen. Megtaláltam benned, Mindent mire vágytam. Egész életemben, Csakis terád vártam. Bár tudom, hogy soha, Nem lehetsz az enyém. További életemben, Csak egy éltet a remény. De azt te is tudod, hogy Remélni örökké nem lehet. Csak akkor leszek boldog, Ha szíved engem szeret. Remélem, hogy amíg csak élsz, Mindig boldog leszel. S engem örök életedbe, A szívedbe teszel."

"Félek, hisz nélküle élni már nem tudok. Félek hisz napjaim csak vele boldogok. Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni. S attól is félek, hogy el fog engem feledni. Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret. Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet. Tudom, hogy szeret, de én mégis félek. Félek hisz nélküle mit sem ér az élet. Félek, mert nem vagyok biztos semmiben, Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben. De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet, Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek."

"Érints meg egy gondolattal, Melybõl hûs szellõ fakad. Érints meg egy varázslattal, Melybõl a pillanat szalad. Érints meg egy tekintettel, Melybõl a szerelem marad. Érints meg a két szemeddel, Melybõl napsugár fakad. Érints meg a két karoddal, Melybõl áram szalad. Érints meg hûs ajkaddal, Melybõl csak csókod marad!"

"Nem mondom, hogy hiányzol, Nem mondom, hogy kellesz nekem, Nem mondom, hogy szeretnélek, Nem mondom, hogy gyere velem. Nem szeretek birtokolni, Nem akarom a lelkedet, Önként kell odaadnod, Tárd fel hát, a szívedet! A legjobb barátom lehetnél, Csak akarnod kell, Ne félj, hogy megsebezlek, Ne félj, hogy elveszel! Ha egyszer megbékélsz magaddal, Nem téveszthetsz célirányt, Tudod mi az, amit értelmet ad, Tudod ki az, aki Melletted áll! Nem kellett kérned soha, Hogy törõdjem Veled, Hisz itt Vagy velem minden nap, Még ha nehezen is hiszed! Bár éjszakánként megpróbáltam Elfeledni nevedet, De reggel megint visszatértél, Megfogtad a kezemet..."

"Régen nem láttalak, És mégis bízok Benned, Hogy egyszer eljössz hozzám, Hisz, mellettem kell lenned... Olyan jók lehetnénk Együtt, Próbáljuk meg kérlek, Egymás karjában nyugodni, Átölelni Téged... Karjaimat lassan, Nyakad köré fonnám, Engednél a csábításnak, Arcodat simogatnám... Hiába van mellettem más, Csak Téged lát a szemem, Tiéd minden gondolatom, Fedezz fel Édesem! Mert Te vagy a Tûz, Aki felhevít és éget, Nem akarok mást, Egyedül csak Téged!"

"Jégtánc Egy álom a jégen Siklani tova, Régi emlékek Gyönyörû szép sora... Benned Tûz lobog, Hevít a vágy foka, Jégpáncélom kõkemény, Nem olvasztasz fel soha? Érintsd forró újjaid, Jéghideg ajkamhoz, Légy türelmes velem, Húzz közelebb Magadhoz... Ha táncolunk a jégen, Talán el is csúszhatunk, De ha mellettem Vagy, Erõssé válhatunk! Kezed érintésére Felolvad majd testem, Átveszi a forróságot, Amit mindig is kerestem. Hallgasd a dallamot, És érezd a zenét, Lásd meg szememben, A vágy üzenetét!"

"Itt vagy velem, gondolatban... Tegnap este óta lelkem nem háborog Elcsitultak benne azok a viharok, Szemem elõtt most már hatalmas cél lebeg Szeretném elnyerni édes kis szívedet Vágyom utánad, kincsem Remélem nem álom Ketten legyünk egyszer Módját megtalálom Hozzám simul tested Vállamon a kezed Szívünk dobbanását Mindet érezheted Drága, kedves napsugár Ragyogsz ma is kicsit rám? Hetente úgy hét napon Szeretném, ha mosolyod Nekem szólna, rám ragyogna Szívedben kis helyem volna… Messze vagyok, Tõled távol Ó ha tudnád, hogy hiányzol Bárcsak itt lehetnél velem Hogy szeretném ezt, Istenem! Egész úton szól egy dallam Itt vagy velem, gondolatban…"

"Hiányzol nekem Kedvesem Hiányzol nekem Kedvesem A bánat ül a lelkemen Eszemmel tudom; nem szabad A szívem majdnem megszakad Mégis, hol a pillanat Mikor újra láthatlak Megint egy új hét Remény és álom És én még mindig Csak arra vágyom Láthassam arcod Hallgassam szavad Bár lehet hogy ezért Örültnek tartanak Felidézem ismét az elmúlt hetemet Versem és a Te gyönyörû szép szemed Belenézve mélyen, pillanatok alatt Önkéntelenül is, szám mosolyra fakad… Lelkemben ilyenkor nagy harangok szólnak Van-e helye annak a csodaszép szónak Mit elküldtem Neked, érzelmeim szárnyán Itt maradt a szívem félig-meddig árván Visszajön-e egyszer, csókokkal borítva Vagy elszállt örökre, mindig kóborolva Mély ez az érzelem, könnybe lábad szemem Hisz az élet sokszor, nagyon könyörtelen…"

"Becsukom szemem... Becsukom szemem, és máris látom Mint névnapodon, ébren is álom Csillan a fény gyönyörû ruhádon És az a mosoly édes kis szádon Lágy szellõ fújja kibontott hajad Ilyen szépnek még sosem láttalak Ott, akkor, majdnem… megcsókoltalak Veled álmodtam megint, Hiányzol, mint rendszerint Nézem képed, mosolyod Szívem máris úgy dobog Ez a pár nap elszalad És én újra láthatlak?! Hideg van kint, szívem meleg Ha akarod, érezheted Ezt a lángot, forróságot Számtalan, szép, éji álmot Bárcsak foghatnám kezed Nézhetném két szép szemed Bízz bennem, hisz ismersz már Óvlak és vigyázok Rád Nagyon nagyon szeretlek De csak addig mehetek Ameddig megengeded Tiszteletem jele ez Ha bánt valami, gondolj rám Mondanám, hogy bújj hozzám Átölelve tart karom Messze száll minden bajod Tudod én ezt így hiszem Segíthet egy érzelem"

"Mindig várlak Szívem mélyén mindig várlak Örülök, ha néha látlak Nagy ajándék vagy nekem Talán meg sem érdemlem Csillag vagy fenn az égen Egyszer talán elérem Fényed majd rám is ragyog Kezem Te is megfogod Érzed, hogy a szerelem Szétárad a szívedben Így lesz, talán, nem tudom Mondd, hogy nem csak álmodom!"

"Szívembõl szól ez a kicsiny versike, Veled álmodtam, kezed fogtam újra nevetve, Karomba zárva, édes csókodra várva, Egyedül ébredve, én szerelmedért árva..."

"Ezer seb a szívemen, Ezernyi fáklya az életem, Látva tunõ alakod, Szemed fényével álmodok, Súlytalan percek vallatnak éberen, Utolsó mosolyod velem van lélekben.... S oly szívesen hajtanám fejem öledbe, S tenném életem ölelõ kezedbe, A vágy mely élteti e kis lángot, Szép szemedben gyújt holdvilágot."

"Hiányzol, mint virágnak a felkelõ napsugár, Pillantásod elvarázsolt, újra vár,... Féltelek, mint egy gyermeket ébredés után, Szívemben pislákoló gyertya vár."

"Szívemben pislákol a holdvilág, Szívedben érzem, nyílik egy kis virág, Ha még egyszer ajkad izében fürödve ébrednék, Életem adva kezedbe, veled szárnyalnék..."

"Arcomon könnyem folyik, s várlak, Minden pillanatomban Téged látlak, Szavaid fülemben játszanak édes dallamot, S ha lehunyom szemem, érzem tunõ alakod."

"Lassan telnek a nélküled töltött percek, Szívemben pillantásod bûvölete ébred, Hûs szellõ járja át fáradt testemet, Mosolyod rabul ejtette álmos lelkemet."

"Beszélnék, de a hang torkomban reked Oly sok szép szót gondoltam neked, De csak hallgatok. Nem akarnak formálódni a mondatok. Bántóan néma most a csend zaja, Itt lüktet bennem hiányod sikolya. Szétfeszít. Kínoz. Öl. Felkavar. Meggyötör. Szólnék. De nem tudok. Zavartan hallgatok, S tûröm, hogy magához húzzon az emlék. Öleljen, súgja fülembe; Nemrég Még nálad voltam. Nálad, Édesem. Boldogságtól megittasulva, részegen Ízleltem mézédes csókjaid, S kutattam lelked rejtett titkait. Most távol vagy. De mégis oly közel. A szívemben. A lelkem átölel. Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem. Csak Te vagy, kit akarok, csak Te vagy, ki kell nekem. Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó. Olyasmi ez, mi nem kimondható. Mert szavakkal elmondani nem lehet, Mily mérhetetlen a szeretet, Mit irántad érzek. Csak tétován nézek, De szólni nem tudok. Nem, nem állnak össze a mondatok. Beszélnék, de a hang torkomban reked, S csak annyit tudok suttogni neked; Engedd, hogy szerethesselek."

"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír. A toll a kezemben reszket, de nem ír. Nem bír mozdulni sem. De minek is?! Hisz úgysem lehet azt szavakba önteni, amit érzek. Száz sebbõl vérzek, mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen. Azt hiszem, a pokol ilyen lehet. Ilyen sötéthideg fájdalomvihar, mit magányom kavar. Mi égbe emel, majd földre ejt. Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt? Számtalan átvirrasztott éjszakát, teljesülhetetlen vágy verítékszagát, visszafojtott lélegzetet, szégyellve elmorzsolt könnycseppeket, kínt, mi keresztre feszített, s elveszített, porba hullt imákat. Könyörgést. Hiányzol. Mintha éles kést Forgatnának szívemben. Hiányzol szerelmem! Hiányzik ágyunk melege, csókod íze, szemed selymesen simogató színe, hiányzik az ölelésed, nevetésed, érintésed, tested, lelked. Mindened."

"Hajnal volt. A Hold felhõfüggöny mögött bujdokolt. Álmoskábultan szunnyadt a táj Mint kinek fáj, hogy ébredni muszáj. Újra, s újra visszaálmodom azt a napot Mert mit akkor az élet adott Nem felejthetõ sohasem. Szerelem. Egy piciny szoba. Egy kis ágy. Te, én, és a vágy Szerelemtõl izzó levegõ Párna, s lepedõ „Szemedbe néztem, s elmerültem benne” Azt beszélik, a szem a lélek tükre Így hát én lelkedbe merültem S a mennyekbe kerültem"

"Cirógató dallam, Simogató szavak, Remegõ ölelés, Elnémuló tudat, Tétova érintés, Szikrázó szivárvány, Fénylõ nevetés, Isten-áldott ármány Ahogy lelkünk minden távolságot legyõzve Forrón, vadul, falakat ledöntve A tengerkék ég csillogó tejútján összefonódik - S álmot szõ - valódit Elûzve az élet minden szürkeségét Mélybõl szakítva fel holtnak hitt reményét A tündérmeséknek… S ahogy összebújva bõrünk eggyé olvad Zakatoló szívünk felrázza a holdat Hogy piruló arcát most felhõ mögé rejtse És senki se lássa és senki se sejtse, Hogy hajnalodik már… És a fénylõ csillagok között Az ezüstös szivárvány mögött Az istenek csak csendben mosolyognak, S közben kéz a kézben mind-mind összefognak, Hogy megállítsák az idõt."

"SZERETLEK TÉGED! Nagyon és halálosan, Tisza szívbõl és boldogan, Egész életre szólóan! Csak azt kiáltja mindenem: Emberek! Van egy lány, kit Szerethetek! És mit szólnak rá, kérdezed? Ne kérdezd, csak Érezd! Érezd az õszi szelet, Ami lassan felénk hozza a Telet, Ami még szebbé teszi Szerelmünket, Mert azt súgja, a másik viszont Szeret."

"“A vágy: dallam, Kottája: szívdobogás Tested a hangszer” Láttad már az éj színét? A fehéren izzó szenvedélyt? A fény, hogy szövi az éjszakát Kócolt haján át meg át? Láttad már az éj színét? A kéken suttogó, hûs zenét? A dallamot, ahogy a csenden át Fûszerezi halk szavát? Láttad már az éj színét? A bársony ajkú feketét? Ahogy testeden és arcodon Íze remegve átoson... Láttad már az éj színét? Vörösen, hogy tépi szét Az égig-érõ vágyakat Ha felröpít és elragad? Láttad már az éj színét? Szürkén ahogy soha még? Megérint és ritmusát Égõ tûzzel adja át... Láttad már az éj színét? A színtelenül színesét? Körbefog és átölel... Sohasem felejted el!"

"Kedves..., tenyerem tenyeredhez, Arcom arcodhoz simul... Szikrát dobó tekintetemre Vágyad nyílt ölembe hull... Kedves, vállad biztos ívén Víz fénye újra fellobog, Kék ég alatt, gyertyafénynél Irigyek ránk a csillagok... Hozzád bújok, magadba húzol, És nem talál a félelem! Vigyázva emelsz fel szívedig... Köszönöm, hogy vagy nekem."

"Amikor elõször láttalak Téged Csillag-szemed ragyogva égett Pedig csak kép volt – de maga a gyönyör Mi minden férfit elfog és gyötör Egy kicsi lányka nézett szemembe Kiben egy nõ volt mélyen elrejtve Egy félénk lányka, ki szólni sem mert S tüzes nõ, ki vonz és elrettent Ártatlan szemek, ártatlan lányka Ki gyönyört adva gyönyörre vágyna Aztán elõször láttalak Téged Csillag-szemed ragyogva égett Maga voltál a puszta gyönyör Mi minden férfit elfog és gyötör Másnak tán lányka – de nekem az élet Ha elkap a sodra – felgyújt és éget Perzselõ szemed, táncoló tested Mind azt ígéri – ez csak a kezdet Behunyom szemem, akkor is látlak Fénylõ csillaga vagy a világnak Simító kezem szemed kereste Tenyerem kicsi arcod ölelte Szerettem volna csókolni szádat Szavak nélkül mondtam a vágyat Féltem tõled – vagy tán magamtól A bennem ébredõ férfi-alaktól Elmentem inkább – csendben és halkan Csak szívem tombolt, ég szakadatlan Azóta lesem, merre is lehetsz Sorsom talán majd hozzád vezet Nem tudom, akkor féljek vagy szeressek Szemedbe nézve vaj’ mit is keressek Azt a kislányt, kit elõször láttam Vagy a nõt, kit benne találtam Vagy csak a szívembõl fakadó álmot Miért cserébe adnám a világot!"

"A kulcs zörren halkan a zárban Villany gyúlik az apró szobában Ijedten rebben a lány szeme Közelebb lép hozzá kedvese. Riadt madárként bújik mellére Könnye fátylat von csillogó szemére. - Ne fényben! - kérlel csendes szava Arca elszánt s mégis tétova. Az elso csók már sötétben csattan S megannyi követi, zihálva, halkan. Aztán a kéz, mely utat keres A bõrre tapad zsákmányt szerez... A sötétben világlik két fehér halom S a lány hangja szól: Gyere... Akarom! A ruhák már szerte, õk ágyba esnek Össze fonódnak a forró testek. A halk neszekbe egy sikoly vegyül Vágyó ölük egymásnak feszül. Egy apró vércsepp útjára szalad Követi ömlõörömkönny-patak. A szobában elalszik a két gyermek... Gyermekként jöttek - felnõttként mennek..."

"Hívatlan jött, váratlan, csendben Tétován keresett otthont szívedben Nem tudod, mit tett, mit hozott neked Eszeddel kutatva soha nem leled. Esendõ szemek, mik tágra nyílnak Égõ ajkak, mik csókra hívnak Borödön félõn kutató kezek Tested, mi ébredõ vágytól remeg Hozta a kérdést - menni vagy maradni Hogy lehet egyszerre sírni és kacagni? Különös fényeket gyújtott a szemedben S végül otthonra lelt a szívedben A szerelem..."

"Nézem az eget. Valahol fenn ragyognak a csillagok. Fellobban fényük, égnek S én Rád gondolok. Messze vagy. Még érzem arcomon Puhán simító kezed Ahogy borömön lágyan Vándorol tenyered S megtapad. Meleg fészkébe temetem Mosolygó arcomat Puha-lágy otthona Óvó-védõn simogat S itt marad. Ujjaim lassan járják Kutató útjukat Fedezik fel maguknak Arcod és ajkadat Mosolyogj! Parányi gödröcske mélye Nevetõ arcodon Szeme és ajkad Vágyva megcsókolom Csend van. Tétova csók. Kutat Ismeretlen, új ízeket Tapintva ajkat, fogat S birkózó nyelveket Egyre keres. Valahol mélyén izzik A forró szenvedély Terjed a testben, de Csak figyel és remél Még várni fog. Várni fog, ahogy én is Várok Terád Hogy lássalak, s együtt Menjünk tovább Az úton. Messze vagy. De néha Néha erre jársz S ha akarsz, mindig Mindig megtalálsz Kedvesem."

"Tétován keresek ajkamra szavakat Nem lelem õket, hangom már elakadt. Igézõ szemeid rabjául estem Múltam és jövõm - mindent feledtem. Gyöngyvirág harangja kacagó hangod Gyémánt-tûz szemedtõl ragyog az arcod Lágy selyme hajadnak játszik a széllel Szíved csendben örömöt kérlel. Habokból kikelõ Vénusz a tested Álmaid mélyen magadba rejted Messzire nézel csillogó szemmel Kire vársz majd ölelõ kezekkel? Csillagtûz fürdeti testedet éjjel Holdsugár játszik rajta ezüst fénnyel. Kis patak arcodat habjával mossa Képedet tükörként magával hordja. Kelõ nap sugara táncot jár kezeden S megbújik lopva mély-tenger szemeden Vakító szikraként vetül ki belõle Tûz-dárda fénye szívembe betörne. Hajnali harmat áztatja arcod Napsugár melege vív vele harcot. Simító szellõ száz csodát énekel Daloló szavára mosolyod ráfelel. Visszhangként hallasz távoli hangot Dallamát csakis szívedben hallod Álmaid hívnak, vezetnek Téged Boldogság kísérje utadon lépted."

"Mikor elbúcsúzom Tõled Attól félek elveszel És aggódó, hívó szómra Csak az emléked felel. Hogyha egyszer nem talállak Messzi útra indulok Amíg szívem meg nem hallja Csendes szavad: "Itt vagyok". Keresnélek hegyek bércén Hol az örök hó honol S a szikrázó fehérségbõl Csak a visszhang válaszol. Kutatnálak vad tengeren Lenn a mélyben valahol Hol a víznek sötétjébõl Csak a mélység csendje szól. Láttalak a puszta mélyén Rám vártál ott egyedül Csak a délibáb csapott be S lépted messze elkerül. Hangod hív a kéklõ égbõl Lágyan csengõn, szelíden Csak a szellõ játszott A fákon, mint hangszeren. Kérdezném a kelõ napot Nem futott itt valaki? Harmat-vízben megmaradtak Könnyû lépted nyomai Faggatnám a déli szelet Csendes lépted merre járt? Porba veszõ utad végén, Frissítõvel vaj ki várt? Mesélnék az esõcseppnek Mely felõled érkezett Könnyedtõl sós, vagy a tenger Küldött egy üzenetet? Vagy mesélne Rólad - nékem Éppen úsztál, amikor Elküldted a messzi útra Rámtaláljon valahol Ha a világ minden kincsét Kínálnák fel helyetted Reményt soha fel nem adva Téged tovább kereslek. Napnak fénye elvakíthat De meglátom arcodat Két szemednek ragyogása Mutatja az utamat. Döröghetne ezer ágyú S száz hangszóró szüntelen Nevetésed halk kacaját Nem téveszti el fülem. Ha a máma erre járna Elküldeném a tegnapért Hisz tegnap még rám találtál S csókot adtam csókodért. Az se baj, ha erre jõve Elhozná a holnapot Láthatnám, hogy veled vagyok És örömet adhatok. Ezért hát én nem búcsúzom Így nem veszhetsz el, kedvesem Veled vagyok - veled leszek Hisz tiéd az életem."

"Kívánlak Téged Mint hajós a földet Viharos hullámain Végtelen tengernek. Kívánlak Téged Mint falat kenyeret Vak koldus, aki Az utcán kéreget. Kívánlak Téged, Mint nomád a vizet Ha sivatag poklában Naptól szenvedett Kívánlak Téged Mint vándor a meleget Ha télnek fagyában Jégtõl dermedett. Kívánlak Téged, Mint gyermek az anyját Ha nincs kivel megossza Szívének gondját. Kívánlak Téged, Mint apa gyermekét Ha sötétben nincs ki Megfogja kis kezét... Kívánlak Téged Mint szeretõ kedvesét Ha magánnyal osztja meg Ágya melegét... Kívánlak Téged, Mint vak a fényt Néma a beszédet Süket a zenét... Kívánlak, hisz nélküled Mindez én vagyok S ha picit adsz magadból Én mindent megkapok..."

"Tudod, játszottam én már sokat, Szép, izgalmas, vad játékokat. S kiélveztem mindig, minden diadalt, De most kedves, meleg hangod fogva tart. Minden mozdulatra válasz egy mozdulat, Mind gyönyörû, ki nem mondott gondolat. Én a hullám vagyok, Te meg a part, Két titokzatos szemed fogva tart. Közös a két szív dobbanása, Akarom, hogy legyen folytatása. Eddig a közöny köpenye takart, Most testem válasza fogva tart. Adj esélyt, ne hagyj magamra, De készülj fel egy szerelem rohamra. S veled átvészelek minden vihart, Ha két erõs karod fogva tart."

"Nem volt több. Csak jött és elszaladt. De valamit magával hozott a pillanat. Sötétben jött, lopva és csendben De örömfényt gyújtott két csillag-szemedben. Hozott magával egy tétova mosolyt S letette nálad: itt lesz az otthonod. A jövõt hozta - a múltat kergette S a jelenben épp a magányt temette. Fogta a kezedet, kezembe helyezte Nyíló virágot ültetett szívembe Pedig nem volt - csak pillanat csupán S mégis más lett a világ ezután. Mert szívemben örökre megmaradt Hisz elsõ csókodat hozta a pillanat."

"Szólnak a szavak. Kiáltanak némán Kérik, hogy figyelj, figyeljél énrám. Elmondanak mindent, amit én érzek Forró vágyak, éledõ remények Elmondják versben, vagy tán regékben Szívembõl tükrözõ igazi mesékben. Elmondják helyettem, mert ha rád nézek Elakad szavam, s szememmel mesélek Szemem beszél, szívemet mutatja Szavak nélkül szívedet kutatja Csillagot mesél az esti égen Ragyogó mosolyt kelõ nap-fényben. Tengerrõl beszél, haragvó habokról S lágy hanggal simító, ébredõ dalokról. Elmondja helyettem, mert hangom dadog S nem lelve szavakat, csak csendben vagyok Mert félek mondani, amit érzek Tiszta szívembõl szeretlek téged..."

"Szívem dala most feléd árad Engedd tovább, ne emelj gátat Remegõ ajkam ajkad várja Ezernyi csókkal útját állja Tenger vize tüzét nem oltja Lágy csókom páncélod oldja... Elveszel, mikor karomba veszlek Keserû múltad végleg feledjed! Kutató kezem kezed keresi Esendõ csókom csókod követi Dehogy engedlek! ne is kérjed! Vágyam erejét, ugye, megérzed? Elveszejt szemed - rabjává lettem Sötét éveket örökre feledtem Engedd hát meg, mit Tõled kérek... Melletted élni... örökre Véled..."

"Mondd, hogy Te is akarod, Akarod a csodát Bár nem tudod, mi ez S nem tudod okát... Mondd, hogy Te is akarod Hallani a hangom S egy szép napon kezeddel Simítani arcom Mondd, hogy Te is akarod Kimondani egyszer Amit szíved dalol De megvallani nem mer Mondd, hogy Te is akarod Álmodni a szépet És hogy álmod ne vigyék El a múló évek. Mondd, hogy Te is akarod A szeretet-fáklyát Aminek Te táplálod Égig érõ lángját Mondd, hogy Te is akarod Mirõl mesél szemed S nem hagyod, hogy megfosszon Tõle józan eszed. Mondd, hogy Te is akarod - De hallgasson a hangod Szíved tiszta énekét Mutassa az arcod Mondd, hogy Te is akarod Néma könnyel kérni Nem akarsz csak létezni Szeretnél már élni Mondd, hogy Te is akarod Amit én szeretnék Több legyen, mint álom S ne csak múló emlék... Mondd, hogy Te is akarod Hogy kedvesednek lássál S megadhassam mindazt Amit tõlem vártál Mondd, hogy Te is akarod Hisz ugyanazt érzed Bevallanád bûnödet De nem találod vétked... Mondd, hogy Te is akarod De ne mondd soha többet! A kimondott vágyak Édes álmot ölnek... Mondd, hogy Te is akarod Amit súgok Néked Mindig Veled maradok Mert - SZERETLEK Téged!"